Mítosz a jó Svédországról
Nem, nem lehet azt állítani, hogy nemzeti szocialista, még csak nem is nacionalista. Azt szokta mondani, hogy nem is svéd. Hanem vallon. Az anyja meg cigány: tattare. Vándorlók. Lobotomizálták a fél családot a húszas években. A másik felét már nem kellett. Azt állították még a második világháború után is, hogy a fajtiszta cigányok általában véve nem hajlandók dolgozni, és inkább élnek lókupeckedésből és házalásból. És hogy semmi hajlandóságot nem mutatnak a normális munkára. Azt a másik felét fehérekkel keverték azzal a nem titkolt szándékkal, hogy feljavuljanak, és hajlandóak legyenek dolgozni, hogy kezelhető, lelkiismeretes állampolgárok legyenek. Hakon csak lelkiismeretes állampolgár. Adófizető. Törvénytisztelő. De nem nacionalista. Hová gondolsz! A szélsőjobbot kiröhögi, amikor azt látja, hogy az úthengerre meg a kombájnra ki van rakva a nagy svéd zászló. De amikor én augusztus huszadikán ki akarom rakni a magyar zászlót, azt mondja, az törvénybe ütközik. Más nemzet zászlaját csak akkor lehet kitenni Svédországban, ha ott lóg mellette a svéd, egy leheletnyivel magasabban. Így a törvény. A koszovóiakat nem érdekli a törvény, kirakják a halálboltok elé a nagy sast, hadd repüljön szabadon! Csak azért is, és csakis azért, hogy a rituálisan levágott húst megtalálja az, akinek kell. A kurdok itt nálunk szelídebbek. Bent a boltban mutogatják a kurd nemzeti lobogót, ami a magyartól csak annyiban különbözik, hogy a közepén van egy hatalmas napkorong. Szoktam is mondani a boltosnak, hogy a magyarok és a kurdok testvérek. Örül. A kurdoknak nem sok testvére van a nagyvilágban. De visszatérve Hakonra, ő nem idegenkedik. A színérzékenysége – ahogy Szerb Antal mondaná – nem olyan kifinomult. Csak akkor rándul össze a gyomra, ha megcsapja a muzulmánok szaga a békés melegben. Tudom, nehéz ezzel a férfiaknak itt megbarátkozni, riválisok, lecsapják a kezükről a szexuálisan kiéhezett sápadt, fakó Selmákat meg Ebbákat. Ezért a férfiak itt Thaiföldről hoznak be slavinákat, rabszolganőnek. Mert mi másnak, aki csak főzi nekik a tavaszi tekercset meg a wokot, és potyognak ki belőle a gyerekek kicsit barnábban, mint a fehérek, de svéd nevet kapnak, és megöröklik a bankkölcsönt majd apuka után. Én nem. Én önként, dalolva. Hakon nem tud valami jól főzni, én meg nem eszem meg a mirelit haldarabkákat krumplipüréporral és zacskós kaporszósszal. Finnyás vagyok. Te nem? Azt sem tudnám megmondani, hogy mi vagyunk elkapatva a házi koszttal vagy ezek itt a félkész ételekkel. Már ezt sem tudom. Amúgy a szomszéd thai csajt láttam már kék-zöld karikákkal a szeme körül. Hiába a szürkés bevonat a barna bőrön, látom, hogy meg szokták verni. Az látszik már a menéséből. De ebbe én nem szólhatok bele. Csak a magam kára, a privát kis elfojtódásaim izgatnak. Még azt sem tudom meg, hogy megírja-e az újság, mert nem olvasok el semmit. Nem vagyok hajlandó elolvasni semmit. De ezt a makacs szokásomat még ifjú magyar koromban fejlesztettem ki, amikor egy vidéki magyar lapkiadónál dolgoztam, és nap mint nap végignéztem, hogy flangálnak az újságírók, és elhatároztam, sose fogok újságíró lenni, mert az igazságtól ők állnak a legtávolabb. De ez még az átkosban volt. A legpeckesebben persze az az újságíró járt, akiről utána kiderítették, hogy ügynök volt, de szerintem ott mindenki ügynök volt. Nekem is megmondta a főnöknőm, hogy vegyem ki a nyakamból a keresztet, mert az ügyfelek meglátják. de én nem vettem ki, csak eltakartam, s addig-addig, hogy egyszer még pofátlanul befüvezve mentem dolgozni, és behívattak, azonban (ugyanaz) a főnöknő csak azt mondta, látszik rajtam, hogy nemrég jöttem vissza táppénzről, és hogy TÉNYLEG beteg lehettem…De ezek már csak régi szép emlékek. Úgy mondják, a svéd média a libsik, a médiakajmánok kezében van (Bonnier, Peter Hjörne, Helle Klein, Pehr G Gyllenhammar, Marianne Ahrne). Felőlem még akár lehet is, nekem erre nincs rálátásom, még a tévémet is elajándékoztam évekkel ezelőtt, hogy ne bosszantsam magam tovább. Az azért szent igaz, ha Lenin feltámadna, Svédországban kérne letelepedést. Itt sok mindent megtalálna még a klasszikus kommunizmusból is. Csak ne szónokoljon, maradjon csendben, maradjon lagom: sem túl kiemelkedő, sem túlságosan gyenge. Még az is lehet, a szomszédom lenne. És állampolgár. Persze. Adófizető. Törvénytisztelő. Robot. Biztos szemet szúrna neki szándékos elzárkózásom, kivonulásom a társadalomból. Nem kérek belőle. Túl sok a kategória és kevés az emberség. Én ezt most őszintén így gondolom. Mivel nem tartom normálisnak, hogy egy rendes családban az embernek a masszőrhöz kell mennie, ha érintésre vágyik. Mit masszőr? Tudod mit, a svéd masszőrök már meg sem fogják a bőrödet. A színétől teljesen függetlenül! Semmilyen bőrt nem fognak meg, benne van a munkaköri leírásban: masszőr nem érintheti meg a páciens bőrét. Van helyette lézer meg tű meg minden más, csak meg ne kelljen fogni. Nem csoda, hogy itt annyi mindenkit gyötör a reuma, az érintés hiánya miatt. Hakon sem érint meg. Nem illik, vagy nem szokás. Nem is ver. Néha megverhetne. Így nincs okom a panaszra. Azt mondják, ha egy szóval kellene Svédországot jellemezni, az a szó a konform lenne. Ha felütöm az idegen szavak szótárát, ezt találom benne a konform címszó alatt: megalkuvó, igazodó; konformis: megegyező, azonos, egybevágó; konformista: alkalmazkodó, megalkuvó; konformitás: azonosság, megegyezés; egyformaság; konformizmus: megalkuvás, a fennálló uralkodó rendszerhez való elvtelen alkalmazkodás. Ő ilyen. Hakon. A vallon-cigány keverék. Különben a svéd történelem azzal kezdődik még a történészek szerint is, hogy itt kezdetben senki nem volt, még azt is megkockáztatnám, hogy itt SEMMI nem volt. Se állatok, se növények, csak a nagy végeláthatatlan jégkorszak, ami eltartott egy jó darabig. Aztán hogy kik voltak itt először, és a lappok hogy kerültek ide, már a fene sem tudja. Vannak teóriák, de lassan kihal az utolsó lapp is, mert vagy lobotomizálták a családját, vagy sterilizálták, vagy egyenesen megölték. A fennmaradás egyetlen útja az asszimiláció : egy kis fehéret kevertek bele. Most már a jóisten sem tudja megmondani, melyik gén honnan jött. De szerintem nem is az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem hogy hová tart! Ott tartottunk, hogyha sokáig kitartóan keresed az identitásod, végül nem találsz semmit, csak elég kitartóan és módszeresen keresd. Ezt nem én találtam ki. A legalaposabban a buddhista filozófia és pszichológia járta körül a kérdést. Márpedig ha Hakon rájön, hogy ő nem Hakon, még nem is svéd, de nem is ember, és nem is létezik – ember legyen a talpán, ha nem roppan bele. Hogyha az elmélyült kutatás eredményét elkezdi hangoztatni, garantáltan bolondnak nyilvánítják, még az is meglehet, hogy lobotomizálják, mit lehessen tudni. Hidd el, nem könnyű elevickélni a hétköznapi és a bolond határán. Ahhoz, hogy valaki mentesülni tudjon a társadalomnak nevezett őrülettől, kisapám, bolondnak kell nyilváníttassa magát. De csak egy lagom bolondnak, hogy elkerülje a drasztikus beavatkozásokat. Egy kvázi csendes őrültnek, aki szellemekkel beszélget; s azt mondja, a szomszédja Lenin és veri a thai feleségét, de a nő szereti, mert mazochista, meg legalább van mit ennie; és időnként egy leheletnyivel feljebb húzza a magyar zászlót, hadd lobogjon a kurva anyja: szabadon! Egy buddhista bölcs azt mondta, ha igazán el akar valaki jutni a megvilágosodáshoz, el kell hagynia a hazáját. Egyszer legalább az életben. Én már megtettem. Utánam csinálod?
további véleményeket olvashatsz a Bevándorlók – Mellettünk blogon
